Bár a pandémia miatt tavaly sem volt zökkenőmentes a karácsony, az ünnepek továbbra is a szeretetről szólnak – és persze szeretteink megajándékozásáról.

A Telenor kutatása szerint idén a járvány ellenére kicsit többet fogunk költeni ajándékokra, és sokan tervezik bepótolni az év közben elmaradt találkozásokat, beszélgetéseket is.

A Telenor idén is elvégezte országos, reprezentatív kutatását a karácsonyi időszakról. Ebből kiderül, hogy bár a magyarok többsége a járványhelyzet kezdete óta árérzékenyebb lett, a karácsonyi ajándékozás öröméről továbbra sem mondunk le. A korábbi 64%-ról idén 71%-ra emelkedett azok aránya, akik úgy gondolják, hogy nagyjából ugyanannyit, vagy többet fognak karácsonyi ajándékra költeni, mintha nem lenne járványhelyzet.

Hogy ez mit is jelent számszerűen? A kutatás válaszadói a tavalyi évhez képest némileg többet, átlagosan 59 ezer forintot költenének karácsonyi ajándékokra 2021-ben. A karácsonyi akciók továbbra is fontosak, de a Black Friday idén sem kap hangsúlyos szerepet  –  csak a válaszadók 20%-a számol vele, hogy így csökkentheti az ajándékvásárlás költségeit.

A járványhelyzet hatása annyiban mindenképpen felismerhető, hogy a kérdőív kitöltőinek 35%-a saját bevallása szerint többet vásárol online. Tavalyhoz képest azonban némiképp nőtt a bizalom a klasszikus, üzletben történő vásárlás iránt is, így idén a tavalyinál valamivel többen tervezik, hogy boltban vásárolják meg a karácsonyi ajándékokat.

Az ajándékok között örök slágertermékek a ruhák, elektronikai cikkek (például fülhallgatók, okostelefonok, illetve azok kiegészítői, a különféle telefontokok és fóliák), és persze a játékok. Ezeket követik népszerűségben az élményajándékok: olyan utazások vagy utalványok, amelyek emlékekkel ajándékozzák meg szeretteinket.

A karácsony persze nemcsak az ajándékozásról szól, amit a kutatás eredményei is megerősítenek: a családi összejövetelek nagy szerepet kapnak az ünnepek során. A kérdőív kitöltőinek közel fele, 47%-a szűk családi körben tervezi tölteni a karácsonyi ünnepeket, míg 44%-uk járványhelyzetben is együtt ünnepel a szélesebb rokoni körrel.

Boldog karácsonyt kívánunk a Hiper Business Blog minden olvasójának!